Szombaton az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia fennállásának 25. évfordulóján Tomislav Nikolić szerb államfőt tiszteletbeli protektori címmel ruházza fel. A cím tiszteletbeli és az akadémia szerbiai tagjait oltalmazza majd az elnök - tudta meg a Tanjug hírügynökség.
Az ausztriai Salzburgban 1985-ben állt össze az a csoport, aminek munkája révén, öt évvel később, végül megszületett az Akadémia. A salzburgi szívsebész, Felix Unger, Bécs korábbi érseke, Franz König bíboros illetve a politikatudomány és a filozófia doktora, Nikolaus Lobkowicz azzal a céllal kezdtek az intézmény megszervezésébe, hogy elősegítsék egy tudósokból és művészekből álló európai hálózat létrejöttét, mely különböző perspektívákból képes válaszokat adni a kulturális és tudományos élet kurrens problémáira és kérdéseire.
Tomislav Nikolić szerb államfő állítólag 2006-ban szerzett diplomát az újvidéki Menedzsment Karon majd mesteri fokozatot 2012-ben. Az elnökválasztási kampány során, de még a közelmúltban is azzal támadták Nikolićot, hogy megvette a diplomáit. A Szerb Radikális Párt petíciót szervez Tomislav Nikolić leváltására, többek között diplomahamisítással vádolják az elnököt.
Tomislav Nikolić 2014-ben két tudományos munkát is közzétett. A munkák társszerzői Aleksandra Stojković, a belgrádi üzleti iskola tanára és Ljubiša Stojmirović köztársasági képviselő valamint az újvidéki Menedzsment Kar tanára. Mindkét munka a niši Ekonomika folyóiratban jelent meg. Az egyik munka négy oldalas, a másik hét, összesen két lábjegyzete van. Az államfő kutatásaiban kizárólag szerb nyelvű forrásokat használt. A tudományos munkák közlése az egyik előfeltétele és lépcsőfoka a doktori stúdiumok beírásának.
